Mi inspirált, hogy a legújabb kiállításod témája Balaton központú legyen?
2020-ban, mikor az éves Balatoni baráti találkozónkon voltam, kezdtem el először lerajzolni a barátaimat, amint a Balatonparton üldögélnek, főtt kukoricát eszegetnek, vagy lecsúszott fürdőgatyóban beleugranak a medencébe. Akkor már régóta terveztem, hogy nekiállok egy olyan grafikai sorozatnak, ami sok embert tud egyszerre megszólítani, aztán mikor rákövetkező évben megnéztem az “Egynyári kaland”-című, a Balatonnál játszódó limonádé-sorozatot, jöttem rá arra, hogy a keresett téma mindvégig itt volt az orrom előtt, s csak folytatnom kell azt, amit előző évben, a bungalló teraszán ülve elkezdtem firkálgatni.
Az építész tanulmányaidat, tapasztalataidat fel szoktad használni az alkotásaid folyamán? Ha igen, tudsz mondani példákat, ha nem, miért nem?
A soproni Alkalmazott Művészeti Intézet oktatási formája, ahova építőművészetre jártam, sok hasonlóságot mutat a Bauhaus iskoláéval. Építészhallgatóként szobrászati, festészeti, fénytanos, grafikai vagy formatervezői óráink is voltak, így elég széles skálán mozgott az ismeretszerzés. Talán ennek köszönhető, hogy több, ott végzett barátom hozzám hasonlóan a diploma óta szakmát váltott, vagy az építészethez közel álló területen helyezkedett el. Tizenkettő, az építészetben évet nem lehet csak úgy letudni - most éppen barátkozom azzal, hogy feltétlenül baj, ha a grafikáimnál szigorúan megszerkesztett kompozíciókat, sok egyenes vonalat vagy derékszöget, illetve axonometriában megrajzolt hátteretek használok.
Milyen érzés volt otthagyni az építészeti pályát és illusztrátorként újrakezdeni?
Ez az élmény egyrészt csodálatos, másrészt viszont félelmetes is volt számomra, mert amikor úgy határoztam, otthagyom az építészetet, éreztem, hogy ezzel a döntéssel megszabadulok egy olyan, régóta nyomasztó tehertől, mellyel sem azonosulni, s melyben már kiteljesedni sem tudok. És ugyanakkor félelmetes is volt ez a jó pár átmeneti év, mert bár volt egy ködös elképzelésem az illusztráció és az animáció kapcsán, nem tudtam, hogy ha ugyan el is érem azt, amit magam elé kitűztem, meddig is tart ez az időszak, meddig leszek abban az anyagilag és mentálisan is egyaránt bizonytalan állapotban, ahol se munkám, így fix bevételem, se kiforrott művészeti stílusom sincs még.
Mi az, ami miatt elhagytad az építészetet és az illusztráció mellett döntöttél?
Azt hiszem, három olyan történés volt az életemben, amikre, ha visszatekintek, olyan apró, de erős jelzések voltak, amik ezt a szakmai váltást eredményezhették. Az első: Nemes Laci bához, aki Erdélyi festőművész, jártam 6 éves koromtól rajzolni, aki mesterem, s akinek rengeteget köszönhetek, ő indított el a pályámon. Egyetemi felvételi előtt pár héttel említette meg, talán pecázás közben, hogy nem biztos benne, hogy nekem az építészet az utam, de ha felvesznek, akkor meg az úgy lesz jó, a többi meg majd kiderül. Aztán: az egyetem utolsó éveiben, amikor egy művészeti egyesület vezetője voltam, rengeteg építészeti programot szerveztünk barátaimmal: szakmai tanulmányutakat, workshopokat, táborokat (s az azóta már vagy 70 előadást megélt Építészinvázió nevű előadássorozatot). S bár nulla/huszonnégyben az építészet körül forgott minden gondolatom, mikor a diploma után elkezdtem építészirodákban dolgozni, abban az éles helyzetben jöttem rá, hogy bár van valamiféle rálátásom vagy véleményem az építészetről, mégsem érdekelnek annyira a (számomra egyre inkább felesleges szócséplésnek tűnő) szakmai viták, minthogy a hátralevő életemet az építészetnek akarjam szentelni. Harmadszorra: 2011-ben volt a talán legmeghatározóbb élményem, amikor Sopronban rendezték meg a Cartoon Forum nevű nemzetközi animációfilmes találkozót. Ezen az eseményen több száz producer, rendező, animációfilmes szakember gyűlt össze egy hétre, hogy animációs filmterveket nézzenek meg. Önkéntesként voltam jelen az eseményen, és a filmvetítések alatt ért az a felismerés, hogy a rajz, a történetmesélés ez az én világom, erre születtem, ezzel szeretnék foglalkozni!
A Hekk, Balaton, satöbbi kiállítás folyamán felidéztél emlékeket, amelyeket a Balaton partján éltél át? Ha igen, mennyire inspirálták a karikatúra-sorozatot?
Zalai gyerekként én dombok és erdők közt túrázva nőttem fel, 30 éves koromig nekem szinte semmilyen kapcsolatom nem volt a Balatonnal. Még a közeli Keszthelyre is csak ritkán jutottam le, így fura mód, a baráti találkozókig és az említett sorozatig nem volt, mi inspirálólag hasson rám.
Mi a legemlékezetesebb élményed, amely a Balaton partján történt meg veled?
5 éves koromból van egy emlékem, mikor a szüleimmel Keszthelyen nyaraltunk. Egyik este pinpongoztunk egy akkor neves, századelős szálló teraszán és én rendre kiütettem a szakadó esőbe a labdát, és szüleim mentek ki érte mindig. Apró, de valamiért kellemes emlék számomra, remélem, szüleim számára is akként maradt meg.
Mi a tapasztalatod, az emberek hogyan reagálnak az illusztrációidra? Főleg, a karikatúráidra.
Pár évvel ezelőtt több, politikai témájú karikatúrát is készítettem, amiért volt, hogy sok lájkot, de volt, hogy anyait-apait is kaptam - több közeli ismerősömet is “vérig sértettem” ezekkel a kormányt vagy az ellenzéket egyaránt kritizáló rajzaimmal. Persze lenne miről beszélni, és sajnos bőven akad téma, amit politikai oldaltól függetlenül karikatúra formájában lehet (kellene?) kritizálni, de mivel amúgy is mindenhonnan 0/24-ben kapjuk ezeket a fan- tasztikus közéleti vagy bulvár híreket, ezért inkább parkolópályára tettem ezt a grafikai vonalat. Bőven elég a magunk baja, nemhogy még más viselt dolgaival is foglalkozzunk. Helyette vannak a Balatoni rajzaim, amik kedvesek, humorosak, a figurák kicsit túlsúlyosak, a ruháik alól pedig olykor-olykor bizony kilibben egy-egy fenék vagy cici. Ezeken a jeleneteken mosolyognak az emberek, tetszik nekik, amit rajzolok, ennél jobb kritikát nem is kaphatnék a közönségemtől.
Mi ad inspirációt az animációs filmjeidhez? Ugyanazokat a forrásokat használod fel, mint az illusztrációdhoz, karikatúráidhoz?
Mind az illusztrációim, mind az animációim központi témája az ember, az egyén és a társadalom viselt dolgai, illetve ezeknek a kritikája. Ugyanakkor nagyon érdekelnek az ősi toposzok, a generációnként visszatérő apa-fia konfliktus, vagy az anya és fia közti kapcsolat. Hermann Hesse német író Sziddhárta című műve számomra nagyon szépen leírja az előbbi jelenséget, Italo Calvino olasz sci-fi író pedig nagyon sok novellájában taglalja az anya-fia kapcsolatokat. Ezeken az írásokon kívül még Krasznahorkai László lassú, elnyújtott képi világát szeretem (bár egyelőre még nem nőttem fel teljesen a regényeihez), illetve a lassan kibontakozó történetű filmeket vannak rám nagy hatással (nagy kedvencem most az A férfi, aki megvette a Holdat-című kedves, olasz szatíra). Az animációs rövidfilmem pedig, amin egy ideje már dolgozom, Calvino egyik, anya-fia kapcsolatot taglaló novelláját, A Hold távolságát dolgozza fel.
El tudod képzelni, hogy egy nap visszatérsz az építészethez? Vagy éppenséggel teljesen másba kezdesz bele, ha igen, mit csinálnál szívesen?
Jelenleg csak azt tudom elképzelni, hogy majd egyszer valamikor, amikor majd aktuális lesz, a családomnak megtervezem a leendő házunkat (persze barátnőmmel, aki szintén építőművészként végzett) és talán azt majd fel is építjük. De mivel a házépítés dolga egyelőre nincs napirenden, most csak a rajz és a mesék foglalkoztatnak. Meséket szeretnék kitalálni és meséket szeretnék mesélni az embereknek - illusztráció, karikatúra, s animációs filmek formájában.
