Jövő hét szombaton (aug 01-èn) szeretettel várunk benneteket a Jókai 7 - Mindszentkálla kiállító terébe.

Hermann Zsófia - Heritage című önálló kiállításának megnyitójára!

Nagy örömömre szolgál, hogy Naszádos Péter Hévíz város polgármestere elfogadta a felkérésemet és köszöntő beszédet mond.

A rendezvényt a Cult in Glass támogatja.

Gyertek és koccintsunk együtt, élvezzük a kiállítást ès beszélgessünk egy jóízűt

Várunk benneteket!

 

Hermann Zsófia:

"A művészet gyakran válik az emlékezet és a transzcendencia találkozási pontjává. Jelen

kiállítási anyagom gerincét a vadállatokhoz fűződő, gyermekkori gyökerekből táplálkozó

viszonyom alkotja. Édesapám vadászként eltöltött évei az erdő vadjait a családi mitológiánk

részévé emelték; e lények azóta is álmaim és tudattalanom szerves alkotóelemei, szellemi

vezetőként kísérve belső utamat.

Festményeimen – a sintoizmus animisztikus hagyományát megidézve – a természet lényeit

nem pusztán biológiai valójukban, hanem szellemi kivetülésként, archetípusként ábrázolom. A

civilizáció kezdete óta az ember a szimbólumok révén igyekszik megfejteni saját egzisztenciáját,

műveim pedig ugyanezen a képi nyelven alapulnak. A „Ravaszság/Róka” a túlélés adaptív

nagymestereként jelenik meg, míg a „P.A.Bagoly” a Pallas Athéné-i bölcsesség letéteményese.

Utóbbi esetében a figura vaksága egyfajta belső látást eredményez: a bagoly szemén keresztül

a világ összefüggései, a rejtett törvényszerűségek és a jövőbeli események is láthatóvá válnak.

A „Kísértés/Kígyó” az emberi lélek csábításra való örök hajlamát artikulálja, míg a

„Védelem/Nőstényszarvas” a világtól való elvonulás és a szakrális biztonság iránti vágyat

szimbolizálja. A „Lupa/Hiány” című alkotásom talán a leginkább introspektív: a farkas melléből

csöpögő tej és a Romulus és Rémusz alakjának hiánya nem a termékenység, hanem az

élethelyzetből fakadó hiány metaforája – az „etetni való” hiányának egzisztenciális csendje. Ezt

a szimbolikus rendszert a női alak kezében megjelenő gránátalma teszi teljessé, amely a

termékenység és az élet megkerülhetetlen attribútumaként keretezi a kompozíciókat.

Ezek a képi szimbólumok, melyekkel a világot és önmagamat interpretálom, elválaszthatatlanul

összefonódnak azokkal az emlékekkel, amelyeket e kiállítás kapcsán édesapám tiszteletére

hívok életre. Műveimet az ő emlékének ajánlom, aki éppen egy éve távozott közülünk, de

akinek az erdőről és a természetről vallott szemlélete alkotói világom örök alapköve marad."